Budapest-Széphalmi Jézus Szíve Plébánia

Aktuális

Hirdetmények

Plébánia

Elérhetőségek
Miserend
Hittanórák
A templom
Képviselőtestület
Lelkipásztoraink

Közösség

Képtár

Rózsafüzér-társulat
Szépkorúak klubja
SzASzI
Zsoltár-kör
Hálaadó imaközösség

Karitászcsoport
 Komatál
Kiskórus
Györgyi-zenekar
Sanyi-zenekar

Szállást keres...
Jóhír-levél

Események

Linkek





Komatál-akció

 Közösségünk régi, szép hagyománya szerint azoknak a családoknak, ahová kisbaba érkezik, több hétig ebédet viszünk, hogy az Édesanyáknak, legalább a kezdeti időkben, a főzésre ne legyen gondjuk. Előre egyeztetjük, melyik napon ki főz, lehetőleg azt is, hogy mit, hogy változatos legyen az ételsor. Igyekszünk arra is figyelni, hogy a család mit szeret, hányan vannak, és arra is, hogy a kismamák mit nem ehetnek szoptatás idején...
 Az ebédet vagy az adott napon, vagy előtte való este visszük el a családoknak, ha szükséges, telefonon egyeztetve a szállítás idejét. Az edények visszaadása egyéni megbeszélés alapján történik.
 Az alábbi táblázat mutatja az aktuális komatálakció adatait. Szándékaink szerint abban segít, hogy, ha valaki jelentkezik főzni, meg tudja nézni, melyik nap lenne neki alkalmas erre, illetve a kismamák és családjaik követni tudják, kitől és mit fognak kapni.

 Szeretettel várja a főzni (és kisbabát látogatni) szerető háziasszonyok (és -urak!) jelentkezését a szervező:

Palicz Gabriella 

A jelenlegi beosztás letölthető innen: komatal.xls



Budapest-Széphalmi Jézus Szíve Plébánia
Magyar Kurír
 © Budapest-Széphalmi Plébánia. A honlapon található szövegek és képek csak a honlapszerkesztő előzetes írásbeli engedélyével használhatóak fel.